2013. szeptember 20.

Lemon pie - avagy köszönet a szomszéd néninek

A szomszéd nénink egy igazi tünemény nemcsak kedves és barátságos velünk, de most épp ott tartunk, hogy ha a kertből jönnek hazafelé megpakolva zöldséggel-gyümölccsel, akkor hozzánk is bekopogtatnak, hogy hozzunk egy tálat és szedjünk magunknak a kosarukból. Vasárnap két cserepes virágot  és egy jó adag paradicsomot, paprikát is kaptam Magdikától (mert ne magázzam ő még csak 72 éves, tegeződjünk inkább) amellé a rekesz mellé amit még hétvégén anyu adott. Így megvan a tuti program a paradicsom befőzéssel és a savanyú paprika eltevéssel (anyu már főzött be lecsót télire nekünk is) viszont szeretném megköszönni a kedvességet mivel mással, mint egy kis sütivel, ha már ahhoz értek a legjobban. Úgyhogy ma a befőzés mellé még bezsúfolok egy kis pitesütést is, hogy este én is átkopoghassak a szomszédba, de semmiképpen sem üres kézzel.


Recept innen


Meyer citromos pite

Hozzávalók:
24 dkg liszt
12 dkg vaj
7 dkg porcukor
3 dkg őrölt mandula
1 nagyobb tojás
1,5 ek házi vaníliáscukor
csipetnyi só

Krémhez:
4 db meyer citrom héja(narancssárgás színű, a sima citromnál jóval édesebb)
20 dkg cukor
5 db tojás
2,2 dl citromlé (a 4 lereszelt héjú citromból)
30 dkg vaj

A tésztához a hozzávalókat összegyúrtam és folpackba csomagolva a hűtőbe tettem pihenni, ahogyan a jó omlós tésztát szokás.
Közben a citromok reszelt héját, levét, a cukrot és a tojásokat egy tálba tettem, simára kevertem és vízgőz felett  folyamatos kevergetéssel puding sűrűségű krémet főztem belőle. Amikor elkészült levettem a vízgőzről és hagytam hűlni. Amikor már csak épphogy langyos volt belekockáztam a vajat és simára kevertem a krémet.
Az időközben pihentetett tésztát kép folpack között kinyújtottam  és a fóliáról leválasztva a pitesütőbe simítottam. Megszurkáltam villával az alját, egy kerekre vágott sütőpapírt fektettem rá és megborítottam egy jó adag szárazbabbal. Ezzel a slunggal mehetett is a 180°C-ra előmelegített sütőbe (vaksütésre) 15  percre. Az idő leteltével kivettem a pitét, kiöntöttem belőle a nehezéket, meg a papírt és még 10 percet sütöttem így pőrén (a tészta széle egy picit jobban megsült, de az íze ettől még nem lett rosszabb).
Miután a tészta kihűlt megtöltöttem a krémmel és hűtőbe tettem 1-2 órát hűlni.

Végül jó érzéssel töltött el, hogy most én adhatok és megköszönhetem az eddig kapottakat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...